Sokan, sokfélét állítanak a halálról, a halálközeli élményekről. A penicilin felfedezése előtti időszakból pedig mítoszok sokasága szól különböző lázálmokról, melyeknek túlélői világmegváltó gondolatokkal telve gyógyultak fel. Halálközeli élményem ugyan még nem volt, de néhány napja különös dolog történt velem. Négy év után először beteg lettem. Általában nem tulajdonítok nagy jelentőséget a betegségeknek, mert rendszerint néhány nap leforgása alatt kiheverem őket. Nem vagyok lázas típus, így mégcsak a közérzetemre sem szoktam nagyon panaszkodni. Egy szóval nagyjából elviselhető beteg vagyok! Ezúttal viszont másképp alakultak a dolgok. Több adag lázcsillapító ellenére sem csökkent a testhőmérsékletem, sőt az éjszaka közepére bőven 40 fok felett tetőzött. Minél jobban kezdett felforrósodni a testem, annál könnyebbnek éreztem magam. Patakokban folyt rólam a víz és az agyam csak járt... Úgy, ahogy talán még soha!
Egyszerre jutott eszembe mindenki, aki fontos vagy valaha is fontos volt számomra és minden kérdés, amire valaha is válaszokat kerestem. Nehéz leírni az érzést, ami hatalmába kerített ekkor, de hirtelen minden és mindenki a helyére került a világban; mindent értettem és mindenkit tökéletesen megértettem! A válaszokat azonban nem külön-külön kaptam, hanem egy új egyetemes életszemléletbe sikerült beleillesztenem őket.
Most megkísérlem blogra vetni a leírhatatlant, konkrét szereplők, szituációk nélkül, úgy ahogy ezek a fejemben kavarogtak, majd helyükre kerültek.
Megszületni könnyű, az életet élni azonban annál nagyobb felelősséggel jár. Ezt sajnos kevesen tudatosítják magukban. Mindenkinek jogában áll önálló döntéseket hozni, viszont alaposan mérlegelnie kell azok másokra gyakorolt hatását. Az ember társas lény, minden cselekedete hatással van valaki másra is, épp úgy, mint ahogy egy pillangó a világ egyik féltekén megtett szárnycsapása tájfunt indukálhat a másikon. Így tehát valóban "mindenkinek megvan a magánélete és a lehetősége a változtatásra", de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen formában, hogyan, hol, mikor és legfőképpen milyen áron teszi azt az illető. Ebből következően értelmét veszti a népszerű mondás is: "Én életem, én baszom el!"
"Rájöttem, hogy túl rövid az élet!" - annyiszor hallottam ezt a mondatot az utóbbi időben, hogy szépen lassan beleégett az agyamba. Ez valóban így is van és ki is kell élvezni, csak nem mindegy hogyan. Az élet azért van, hogy éljük és hogy tapasztaljunk minél többet, de mindezt méltósággal, nem megalázva önmagunkat vagy másokat. És pont azért, mert olyan rövid, mérlegelnünk kell. Ezen a ponton, magam sem tudom hogyan, Máté Péter slágerének sorai futottak végig az agyamon: "Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld! Mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát!"
... folyt. köv.