2008. július 30., szerda

Szingli-csapda

Sajnos újból és újból szembesülnöm kellett az utóbbi időben, azzal, hogy eltűntek a Föld színéről a normális lányok. Számos kérdést tettem fel magamnak ezzel kapcsolatban, amik egészen eddig megválaszolatlanul hevertek álmatlan éjszakáim oltárán. Most viszont úgy érzem, kezdek közel járni egy elfogadható és logikus magyarázathoz!
A női társadalom és maga a női öntudat markáns változásokon ment keresztül az utóbbi években. Egy kisebb forradalom zajlott le észrevétlenül, amely, mint általában egy forradalom szokta, két szélsőséges és egy köztes, bizonytalan részre osztotta a szebbik nemet.

Példának okáért vegyünk három 20-as évei elején járó, első vagy második komoly kapcsolatában élő hölgyet. Mindhárman ugyanazzal a dilemmával küzdenek: éljék fiatalos, divatos, hedonista életüket szingliként vagy mondjanak le a múló élvezetekről a hosszú távú cél érdekében. Választani nem könnyű, hiszen a sors útjai kifürkészhetetlenek. "Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudod mit veszel belőle!" - mondta Forrest Gump mamája nagyon helyesen. Dönteni viszont kell vagyis kellene!
Az első hölgy képtelen dűlőre jutni önmagával, évekig halogatja a dolgot, mígnem harminchoz közeledve végleg megromlik kapcsolata és munkás évei elején, élete egyik legnehezebb időszakában magára marad.
Ketteske úgy dönt, hogy alárendeli magát a hosszútávú céloknak és kitart amellett, akit szeret. Kiűzi magából a hedonizmus kísértését és többé-kevésbé boldogan éli majd le életét. Igaz néha, az ínségesebb időkben eszébe jut, hogy "mi lett volna, ha...", de utólag mindig többre értékeli aktuális boldogságát, látva hová jutottak a többiek.
A harmadik hölgy igazi forradalmár! Mer változtatni és a kalandos szingli élet útjára lép. Lubickol a bókokban, élvezi, hogy hétről-hétre más és más emberek rajongják körül! Nem törődik azzal, hogy kit vagy mit ad fel ezért a látszólag vonzó életért, inkább teljesen átszellemül saját kis világa leghíresebb celebjévé. Az idő vasfoga és az anyai ösztönök azonban Őt sem kímélik. A szépség elmúlik, a rajongók továbbállnak... Újra felsejlik a régi, nyugodt élet és a családalapítás igénye. Azonban a már 20-as évei végét taposó nő viselkedésével elüldözött minden megbízható férfit magakörül, csupán régi sleppje felszínes, ripacs tagjaihoz fordulhat!

Ezt a jelenséget SITC-effektusnak (Sex In The City) neveztem el. A népszerű filmsorozat és a hasonló analógiára készült könyvek hatása megrengette a hölgyvilágot. A 30-as nagyvárosi szinglik sanyarú sorsát és egy nyugodt élet utáni vágyódását irónikusan bemutató történetek fordított hatást váltottak ki hallgatóságukból. Ahelyett, hogy tanultak volna Sarah Jessica Parkerék botlásaiból, pont egy ilyen elkorcsosult, félresiklott élet után kezdtek vágyakozni!

A forradalom tehát zajlik még mindig, ezt saját bőrünkön is érezhetjük... A társkereső oldalak televannak huszas éveik végén, harmincas éveik elején járó csalódott nőkkel, akik már képtelenek megfelelő társat találni ebben a felgyorsult világban. Az értékes férfiak egy részét rég elvitték a teóriámat próbára tévő kivételek (remélem léteznek), a maradék pedig már végképp csalódott a női nemben.
És íme, az ördögi kör ezennel bezárult... A magamfajta férfiak igényei egyszerűen nem találkozhatnak egyik kategória igényeivel sem, hiszen két kategória foglalt, egy pedig éppen lázad! És persze vannak a kivételek, akik erősítik a szabályt...

Már csak az a kérdés, hogy hol?!


"Quod erat demonstrandum."- "Amit, bizonyítani kellett."

2008. július 23., szerda

Dave Van Ronk - Az utolsó pia

A versek és a pózok után
Az éj már a végére jár,
És mindenki magára marad,
Ha a szent kocsma is bezár.

Ledöntjük hát az utolsó italt,
Ki búra, ki örömre iszik,
Reméljük, hogy eltompít a pia
Egészen másnap reggelig.

Aztán megint betántorgunk,
Béna táncosok hada,
Mindenki tudja a kérdést,
S a választ is mindenki tudja.

Szóval ledöntjük az utolsó piát,
Ami jól szétmarja az agyat,
Ahol már nem érdekes a kérdés
És egy válasz se marad.

Pár napja széttört a szívem,
De rendben lesz holnapra.
Most nem érezném a fájdalmat,
Ha részegen születtem volna.

Szóval koccintunk egy utolsót,
Köszöntő nincs, csak pohár,
Igyunk a szívre, amely elég bölcs,
Hogy tudja: meghasadva jobban jár.

2008. július 20., vasárnap

Szeress!


Ritkán esik meg velem, hogy az utcán sétálva botlok valakibe vagy valamibe, ami elindít bennem valamit. A mi drága Utcazene Fesztiválunk záróestéjén ez mégis megesett. A Kossuth utcán lefelé sétálva megpillantottam egy lányt, kezében egy kissé gyűrött papírral, amire ákombákom betűkkel ennyi volt írva: "Szeress!"

Nem tudtam megállni, hogy ne lépjek oda hozzá, már csak azért sem, mert szegről-végről ismerjük is egymást. Furcsán éreztem magam, mert az ember nem igazán tud mit kezdeni az ehhez hasonló szituációkkal. Fogalmam sem volt, hogyan is szerethetném... Mert akár hiszitek, akár nem, abban a pár másodpercben ezt a lányt szerettem a világon a legjobban! Végül szeretetemet egy ölelés formájában mutattam ki.

Ennek az élménynek rengeteg tanulsága van. Ha ilyen meglepően egyszerű mosolyt csalni mások arcára, miért nem élünk ezzel gyakrabban?! Az élet túl rövid ahhoz, hogy leszegett fejjel sétáljunk az utcán és csak magunkkal törődjünk. Földi létünk spirituális célja az, hogy szeressünk és szeretve legyünk, hisz ez a boldogság fő forrása.

Bennem tegnap megmozdult valami, hogy mi, azt még nem tudom...


Köszönöm!



2008. július 18., péntek

Lie, Lie, Lie

"Hazudok, tehát vagyok!" - forgathatjuk ki szellemesen Descartes híres mondását, de igazság tartalmán még így sem esik csorba, sőt! Egy átlagos ember napi 150-200 alkalommal hazudik, bár ezek nagyrésze a füllentés, azaz a valóságtól való kisebb eltávolodás kategóriájába sorolható. Aki nem hazudik, az tehát nem is él. A lényeg a morális határ megtartása. De hol is ez a morális határ?

Talán társadalmi jelenségként is definálhatom a mindennapos képmutatást, köpönyegforgatást... Ezek a hazugságok talán legaljasabb megnyilvánulásai. Lassan nyugodt szívvel kirakhatnánk a táblát az országhatárra: Köszöntjük Magyarországon, ahol senki sem az, akinek tűnik!


Egy olyan kisvárosban, mint ahol én élek, ezekre a visszásságokra előbb vagy utóbb fényderül... Számomra lassan a megvilágosodás ünnepévé lép elő a minden évben megrendezésre kerülő Utcazene Fesztivál, ahol a város színe-java képviselteti magát egy helyen, egy időben! Tehát, ha az embernek kellő "szerencséje" van, akkor akár az egyik árusnál elfogyasztott hotdog íze a másikhoz érve teljesen megváltozik. Könnyen kiderül, hogy amikor az ismerős hotdogos baráti mosollyal a kedves egészségének ajánlotta portékáját, magában azt kívánhatta, hogy akadna a torkán! Hát ezúton is üzenem, hogy nem akadt és nem is fog... Abba a kis hányingerbe, ami támadt, pedig még nem halt bele senki!


A magyar ember rosszindulata határtalan... Valótlant állítani valakiről csak azért, mert nem egyezik a karakterük, világnézetük, ne adj Isten a véleményük... nem probléma! Ismeretlenül véleményt formálni és mondani valakiről... nem gond! Visszaélni más személyes adataival, fényképével, hogy rossz színben tűntessük fel... nem probléma!


De azt mondani, hogy "gyere adok tíz percet, beszélgessünk, hátha nem igaz, amit Rólad mondanak!"... na ez már nem megy! Azt mondani, hogy "szép volt, elismerésem"... na ez se megy! Arról nem is beszélve, hogy ha már valamit gondolunk azt kimutassuk vagy szemtől szemben felvállaljuk!



Így élünk mi 2008. július 18-án Európa szemétdombján!

2008. július 10., csütörtök

2008. július 6., vasárnap

Aztán lehet, hogy csak egy kis Axe-hatás kellene! :)

http://www.youtube.com/watch?v=B6QWTMI32D4

Desperately seeking Susan...

Kétségbeesetten keresem Susant...
... vagyis valakit, aki betöltené a bennem tátongó űrt és ürességet! Valakit, aki enyhít magányomon és hagyja, hogy újra szerethessek, legalább egy kicsit!
A keresés azonban egyre reménytelenebbnek tűnik. Léteznek még egyáltalán normális lányok? Ha igen, akkor hová tűntek? Vagy csak a világ haladt el mellettünk túl gyorsan és többé már nem számítanak azok az értékek, amiket már csak oly kevesen képviselünk? (intelligencia, intellektualitás, családcentrikusság, romantika, odaadás, törődni és szeretni tudás) Ezeket a kérdéseket minden egyes nap végén felteszem magamnak, miután a párnámra hajtottam a fejem.
Mivel általában rengeteg megjegyzést szoktam kapni a bejegyzéseimhez, ezért most tényleg kíváncsi lenék, hogy mit gondoltok erről a dologról. Ha úgy tetszik, egy kis segítségre szorulok. Persze biztosan sokan gondolják ezeket a dolgokat másképp és fognak majd névtelenül írogatni, hogy én mekkora buzi, öntelt köcsög vagyok és stb., stb., stb. De ezúttal kérem őket, hogy kíméljenek meg ezektől...
Egyszóval írjon, akinek kedve tartja! Ki tudja, lehet, hogy pont ezeket a sorokat olvasva talál rám valaki!
Addig is: "Kétségbeesetten keresem Susant..."