Újra édes kínok között! Ez a helyzet! A csalódott ember sosem felejt, viszont érzéseit és érzelmeit olyan mélyre ássa el magában, amilyen mélyre csak tudja! A viszonzatlan érzelmek békében nyugszanak egész addig, amíg háborgatni nem kezdik őket! Ekkor viszont, mint éjféli kísértetek térnek vissza tudattalan perceket, álmatlan éjszakákat okozva! Mint vulkán törnek ki szunnyadó kráterükből a közös emlékek és akárcsak Pavlov kutyájánál, úgy fut össze a nyál és csorog ki a szájból a folytatásra gondolva!
Elég egy hang a telefonban, egy hízelgő szó és az ember máris izzadni kezd, a gyomra görcsbe rándul, felgyorsul a szívverése és az a bizonyos gombóc kezdi nyomni a torkát. Talán ez a szerelem legszemléletesebb definíciója! Velem ez történik... újra! Pedig már temettem mindent, jó mélyre... már egész jól voltam... és erre felhív! Persze, hogy szívesen beszélek vele, hiszen semmi logikus okom nincs rá haragudni! Azért kicsit mégis fájt, hogy lehet, hogy nem én kellek neki! De már ebbe is kezdtem beletörődni! Erre most hallom a hangján a szenvedést és ugyanazt, amit én már temetni kezdtem! Reménykedek, újra!
És nem hiába, ki is mondja, amit érez! De még nem biztos benne! DE MIÉRT NEM???
Újabb kétségek és újra fáj, hogy le kell tennem a telefont... újból a szív diktál...
2007. november 29., csütörtök
2007. november 28., szerda
The truth is even stranger than fiction...
Az igazság és őszinteség sokkal furcsább és zavarba ejtőbb, mint a fikció! És erre a blogolás a legjobb bizonyíték! Itt azt írhat az ember, amit csak akar mindegy, hogy igaz vagy sem... Ha viszont valaki őszintén leírja a gondolatait, furcsa érzései támadhatnak!
Én őszinte embernek tartom magam. Most viszont, hogy azt írom le, amit valójában gondolok néha elfog a félelem érzés. Tisztában vagyok vele, hogy a történeteim szereplői egytől egyig magukra ismernek és valamilyen formában reflektálnak is az írásomra, persze ha elolvassák. Hiába az őszinte öntudat, ha az ember nincs hozzászokva ahhoz, hogy állandóan kimondja, azt amit érez! Igazuk van azoknak a kutatóknak, akik azt állítják, hogy napi mondandónk nagy része valamilyen formában valótlanság! Valóban sok mindent elhallgatunk, hiába kívánkozna ki belőlünk. Félünk, hogy megbántunk másokat vagy hogy lejáratjuk saját magunkat.
Én is csak félve írok azokról, akiket abban a tudatban tartok akarva vagy akaratlanul, hogy lehet közös jövőnk vagy egyáltalán nem is merek írni arról a lányról, akit ma percekig bámultam csodálattal, amint csak beszélt, beszélt és én hülye még csak azt sem tudom, hogy miről! Mentségemre szóljon, hogy az előadás többi részére majdnem pontosan emlékszem! :)
Ilyenkor kell rájönnöm, hogy hiába képzelem magam rohadt tökös gyereknek... Az igazi "Ki, ha én nem", szókimondó srácnak... gyáva vagyok! Félek igazán őszintének lenni!
Bár a mai világban annál sebezhetőbb valaki, minél őszintébb! Hiába érték, ha teljesen kiadod magad, véged van!
Én őszinte embernek tartom magam. Most viszont, hogy azt írom le, amit valójában gondolok néha elfog a félelem érzés. Tisztában vagyok vele, hogy a történeteim szereplői egytől egyig magukra ismernek és valamilyen formában reflektálnak is az írásomra, persze ha elolvassák. Hiába az őszinte öntudat, ha az ember nincs hozzászokva ahhoz, hogy állandóan kimondja, azt amit érez! Igazuk van azoknak a kutatóknak, akik azt állítják, hogy napi mondandónk nagy része valamilyen formában valótlanság! Valóban sok mindent elhallgatunk, hiába kívánkozna ki belőlünk. Félünk, hogy megbántunk másokat vagy hogy lejáratjuk saját magunkat.
Én is csak félve írok azokról, akiket abban a tudatban tartok akarva vagy akaratlanul, hogy lehet közös jövőnk vagy egyáltalán nem is merek írni arról a lányról, akit ma percekig bámultam csodálattal, amint csak beszélt, beszélt és én hülye még csak azt sem tudom, hogy miről! Mentségemre szóljon, hogy az előadás többi részére majdnem pontosan emlékszem! :)
Ilyenkor kell rájönnöm, hogy hiába képzelem magam rohadt tökös gyereknek... Az igazi "Ki, ha én nem", szókimondó srácnak... gyáva vagyok! Félek igazán őszintének lenni!
Bár a mai világban annál sebezhetőbb valaki, minél őszintébb! Hiába érték, ha teljesen kiadod magad, véged van!
...Music Class Heroes...
Zenei ajánló rovatunk következik! Néhány kiváló, ám kevésbé ismert alkotásra próbálnám most felhívni a figyelmet!
Gary Jules- Mad World (Donnie Darko OST)
http://www.youtube.com/watch?v=KL0rHIBYlY0
Bill Withers- Ain't no sunshine
http://www.youtube.com/watch?v=STBpe2UeUNU
The Cranberries- Animal Instinct
http://www.youtube.com/watch?v=U2cwYz9T_3o
Sting feat Eric Clapton- It's probably me (Lethal weapon OST)
http://www.youtube.com/watch?v=pRPWGBCowZ0&feature=related
Supertramp- The logical song
http://www.youtube.com/watch?v=pBAasek8NR4
Vad Fruttik- Nekem senkim
http://www.youtube.com/watch?v=bSMf0hwGErQ
Kispál- Utolsó aktus a Földön
http://www.youtube.com/watch?v=lZmsDvx92h4&feature=related
Oliver Onions- Running round (Go for it OST)
http://www.youtube.com/watch?v=6ZwRlrXEvHE&feature=related
Metallica (SM)- No leaf clover
http://www.youtube.com/watch?v=wyX7yBc8BkY&feature=related
Muse- New born
http://www.youtube.com/watch?v=FDDCieKfrvY&feature=related
Gary Jules- Mad World (Donnie Darko OST)
http://www.youtube.com/watch?v=KL0rHIBYlY0
Bill Withers- Ain't no sunshine
http://www.youtube.com/watch?v=STBpe2UeUNU
The Cranberries- Animal Instinct
http://www.youtube.com/watch?v=U2cwYz9T_3o
Sting feat Eric Clapton- It's probably me (Lethal weapon OST)
http://www.youtube.com/watch?v=pRPWGBCowZ0&feature=related
Supertramp- The logical song
http://www.youtube.com/watch?v=pBAasek8NR4
Vad Fruttik- Nekem senkim
http://www.youtube.com/watch?v=bSMf0hwGErQ
Kispál- Utolsó aktus a Földön
http://www.youtube.com/watch?v=lZmsDvx92h4&feature=related
Oliver Onions- Running round (Go for it OST)
http://www.youtube.com/watch?v=6ZwRlrXEvHE&feature=related
Metallica (SM)- No leaf clover
http://www.youtube.com/watch?v=wyX7yBc8BkY&feature=related
Muse- New born
http://www.youtube.com/watch?v=FDDCieKfrvY&feature=related
Érzékien érzéketlen...
Ez volnék én?!
Az előző bejegyzésemre reflektálva egy kedves lány ismerősöm tudatta velem, hogy mennyire igaz az, amit írtam és ennek én lennék az egyik iskolapéldája! Kicsit megdöbbentett a dolog, hiszen nem érzem magam ennyire érzéketlennek, sőt kifejezetten empatikusnak gondoltam magam! Azt mondta, hogy amióta ismer (nem olyan régóta) ilyen vagyok... érzéketlen...
Ezt talán nem a szó legszorosabb értelmében értette, hanem inkább úgy, hogy hajlamos vagyok amúgy is gondterhelt emberek problémáit tetőzni! Az én esetemben az "amúgy is gondterhelt emberek" definíció alatt a női nem jeles képviselőit kell érteni.
Kértem Tőle, hogy mondjon már egy-két embert, akivel ily szörnyűséget műveltem, mert nekem egy sem jutott és most sem jut eszembe. Tudniillik az érzéketlen problématetőzés műveletét eddig nem soroltam kedvenc elfoglaltságaim közé... Persze nem igen említett senkit, mondván, hogy ezt nekem kell tudni! Ebből csekély logikai előképzettségemmel arra következtetek, hogy valamilyen formában Ő is szenvedője lehet, lehetett ennek.
Amíg kapcsolatban éltem, ha jobban belegondolok, lépten-nyomon érzéketlen voltam! Érzéketlen a barátnőm szemében, aki rohadtul elhanyagolva érezte magát és skandallumnak tartotta, ha esetleg más nő nemű egyeddel próbáltam verbálisan érintkezni; valamint a másik oldalról nézve pedig azért, mert mi az, hogy nem állok másokkal szóba és törődök csak a csajommal! És ha esetleg mégis szóbaálltam mással, akkor miért nem hagytam ott rögtön a stabil kapcsolatot a nyilvánvalóan sokkal jobb, szebb és okosabb, valamint nem utolsó sorban teljesen bizonytalan konkurensért! Az elmúlt majdnem 3 év alatt voltam én már minden: bunkó, haszonleső, hozományvadász, érzéketlen szexmániás barom és még sorolhatnám... Mindenki másképp látott, de egy közös volt bennük: én!
De miért vonzódtak hozzám, ha valóban olyan vagyok, amilyennek elmondtak??? Miért tűrték a valós vagy valótlan érzéketlenséget, megaláztatást??? Miért???
Szerintem, ha megkérdezném őket nem tudnának válaszolni! A végére talán még az is kiderülne, hogy csak az emberi, gyarló önzőség és birtoklási vágy mondatta velük ezeket?!
Na ez az, amit valószínűleg sosem fogunk megtudni! :)
Az előző bejegyzésemre reflektálva egy kedves lány ismerősöm tudatta velem, hogy mennyire igaz az, amit írtam és ennek én lennék az egyik iskolapéldája! Kicsit megdöbbentett a dolog, hiszen nem érzem magam ennyire érzéketlennek, sőt kifejezetten empatikusnak gondoltam magam! Azt mondta, hogy amióta ismer (nem olyan régóta) ilyen vagyok... érzéketlen...
Ezt talán nem a szó legszorosabb értelmében értette, hanem inkább úgy, hogy hajlamos vagyok amúgy is gondterhelt emberek problémáit tetőzni! Az én esetemben az "amúgy is gondterhelt emberek" definíció alatt a női nem jeles képviselőit kell érteni.
Kértem Tőle, hogy mondjon már egy-két embert, akivel ily szörnyűséget műveltem, mert nekem egy sem jutott és most sem jut eszembe. Tudniillik az érzéketlen problématetőzés műveletét eddig nem soroltam kedvenc elfoglaltságaim közé... Persze nem igen említett senkit, mondván, hogy ezt nekem kell tudni! Ebből csekély logikai előképzettségemmel arra következtetek, hogy valamilyen formában Ő is szenvedője lehet, lehetett ennek.
Amíg kapcsolatban éltem, ha jobban belegondolok, lépten-nyomon érzéketlen voltam! Érzéketlen a barátnőm szemében, aki rohadtul elhanyagolva érezte magát és skandallumnak tartotta, ha esetleg más nő nemű egyeddel próbáltam verbálisan érintkezni; valamint a másik oldalról nézve pedig azért, mert mi az, hogy nem állok másokkal szóba és törődök csak a csajommal! És ha esetleg mégis szóbaálltam mással, akkor miért nem hagytam ott rögtön a stabil kapcsolatot a nyilvánvalóan sokkal jobb, szebb és okosabb, valamint nem utolsó sorban teljesen bizonytalan konkurensért! Az elmúlt majdnem 3 év alatt voltam én már minden: bunkó, haszonleső, hozományvadász, érzéketlen szexmániás barom és még sorolhatnám... Mindenki másképp látott, de egy közös volt bennük: én!
De miért vonzódtak hozzám, ha valóban olyan vagyok, amilyennek elmondtak??? Miért tűrték a valós vagy valótlan érzéketlenséget, megaláztatást??? Miért???
Szerintem, ha megkérdezném őket nem tudnának válaszolni! A végére talán még az is kiderülne, hogy csak az emberi, gyarló önzőség és birtoklási vágy mondatta velük ezeket?!
Na ez az, amit valószínűleg sosem fogunk megtudni! :)
2007. november 27., kedd
Öröm az ürömben!
Az elmúlt két hét, mint azt már az előző bejegyzésemben is írtam elég lehangoló volt számomra... Minden szakítás után nehéz talpra állni, de ha az ember élete nagy szerelmét kénytelen elveszíteni, akkor még nehezebb... Nem könnyű ilyenkor meglátni a dolgok jó oldalát!
Nekem ezúttal szerencsém volt!
Van egy nagyon kedves barátom, fiatalabb, mint én, még gimnazista, akinek eddig nem nagyon volt barátnője. Mindig mondtam neki, hogy eljön majd az Ő ideje is (nekem is ezt mondták annak idején, aztán tényleg eljött...), de persze ezt ilyen fiatal fejjel nagyon nehéz kivárni. Főleg, ha az ember már igazán megérdemelne egy kapcsolatot! Hát most végre eljött az a bizonyos idő, amikor is bejött Neki az élet, nem kicsit! Szerintem a világ egyik leggyönyörűbb és legédesebb 15 éves lányát sikerült meghódítania, kis segítséggel! :) Jó látni azt az őszinte boldogságot, szeretetet és ragaszkodást... az első szerelem... milyen szép is az, ha beteljesül, ha nem!
Néha azt kezdem érezni a világot szemlélve, hogy ahogy öregszenek az emberek az őszinte érzelmek úgy halnak ki belőlük! Emlékszem régebben mennyit sírtam... Itt vagyok 22 évesen és már vagy 7-8 éve egyetlen könnycsepp sem csordult ki a szemem sarkán! Pedig én aztán nem az az érzéketlen, kőszikla típus vagyok. Érzelmi analfabétákká kezdünk válni! Empátia?! Sokan nem is ismerik már a kifejezést sem, nemhogy az érzést...
Ez van! Én azért hiszek abban, hogy fontosak az élet apró örömei és szeretek örülni mások sikerének és boldogságának! Nekem most épp ezek az apró örömök adtak erőt... És remélem, hogy vannak még mások is, akik képesek és hajlandók észrevenni ezeket az apróságokat!
Nekem ezúttal szerencsém volt!
Van egy nagyon kedves barátom, fiatalabb, mint én, még gimnazista, akinek eddig nem nagyon volt barátnője. Mindig mondtam neki, hogy eljön majd az Ő ideje is (nekem is ezt mondták annak idején, aztán tényleg eljött...), de persze ezt ilyen fiatal fejjel nagyon nehéz kivárni. Főleg, ha az ember már igazán megérdemelne egy kapcsolatot! Hát most végre eljött az a bizonyos idő, amikor is bejött Neki az élet, nem kicsit! Szerintem a világ egyik leggyönyörűbb és legédesebb 15 éves lányát sikerült meghódítania, kis segítséggel! :) Jó látni azt az őszinte boldogságot, szeretetet és ragaszkodást... az első szerelem... milyen szép is az, ha beteljesül, ha nem!
Néha azt kezdem érezni a világot szemlélve, hogy ahogy öregszenek az emberek az őszinte érzelmek úgy halnak ki belőlük! Emlékszem régebben mennyit sírtam... Itt vagyok 22 évesen és már vagy 7-8 éve egyetlen könnycsepp sem csordult ki a szemem sarkán! Pedig én aztán nem az az érzéketlen, kőszikla típus vagyok. Érzelmi analfabétákká kezdünk válni! Empátia?! Sokan nem is ismerik már a kifejezést sem, nemhogy az érzést...
Ez van! Én azért hiszek abban, hogy fontosak az élet apró örömei és szeretek örülni mások sikerének és boldogságának! Nekem most épp ezek az apró örömök adtak erőt... És remélem, hogy vannak még mások is, akik képesek és hajlandók észrevenni ezeket az apróságokat!
Behind blue eyes...
Alig néhány napja nagy változás történt az életemben... Szerintem kevesen tudják, milyen az, amikor az ember saját kezűleg vet véget a boldogságának! Hát normális az ilyen?!
Nehéz szavakba önteni az érzéseimet, de szerencsére a 70-es években már valaki ezt megtette helyettem:
http://www.youtube.com/watch?v=2Pp38SR1lMU
No one knows what its like
To be the bad man
To be the sad man
Behind blue eyes
No one knows what its like
To be hated
To be fated
To telling only lies
But my dreams
They arent as empty
As my conscience seems to be
I have hours, only lonely
My love is vengeance
That's never free
No one knows what its like
To feel these feelings
Like I do
And I blame you
No one bites back as hard
On their anger
None of my pain and woe
Can show through
But my dreams
They arent as empty
As my conscience seems to be
I have hours, only lonely
My love is vengeance
That's never free
Nehéz szavakba önteni az érzéseimet, de szerencsére a 70-es években már valaki ezt megtette helyettem:
http://www.youtube.com/watch?v=2Pp38SR1lMU
No one knows what its like
To be the bad man
To be the sad man
Behind blue eyes
No one knows what its like
To be hated
To be fated
To telling only lies
But my dreams
They arent as empty
As my conscience seems to be
I have hours, only lonely
My love is vengeance
That's never free
No one knows what its like
To feel these feelings
Like I do
And I blame you
No one bites back as hard
On their anger
None of my pain and woe
Can show through
But my dreams
They arent as empty
As my conscience seems to be
I have hours, only lonely
My love is vengeance
That's never free
Az első...
Blogot írok... Sose gondoltam volna!
Az utóbbi két hétben két olyan blogot is volt szerencsém olvasni, ami arra késztetett, hogy én is írjak egyet! Lehet, hogy a kutya se fogja elolvasni, de legalább kiírhatom magamból, amit gondolok!
Pesten tanulok és a hétköznapjaimat kénytelen vagyok a fővárosban tölteni. Most is Pesten vagyok! Itt mindig nagyon egyedül érzem magam! Nem tudom, hogy miért... Talán utálok egyedül lenni... Biztos! Mocskosul utálok egyedül lenni! Szóval jó ilyenkor, ha valamivel elfoglalhatja magát az ember! Na erre lesz jó a blog!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
