Az elmúlt két hét, mint azt már az előző bejegyzésemben is írtam elég lehangoló volt számomra... Minden szakítás után nehéz talpra állni, de ha az ember élete nagy szerelmét kénytelen elveszíteni, akkor még nehezebb... Nem könnyű ilyenkor meglátni a dolgok jó oldalát!
Nekem ezúttal szerencsém volt!
Van egy nagyon kedves barátom, fiatalabb, mint én, még gimnazista, akinek eddig nem nagyon volt barátnője. Mindig mondtam neki, hogy eljön majd az Ő ideje is (nekem is ezt mondták annak idején, aztán tényleg eljött...), de persze ezt ilyen fiatal fejjel nagyon nehéz kivárni. Főleg, ha az ember már igazán megérdemelne egy kapcsolatot! Hát most végre eljött az a bizonyos idő, amikor is bejött Neki az élet, nem kicsit! Szerintem a világ egyik leggyönyörűbb és legédesebb 15 éves lányát sikerült meghódítania, kis segítséggel! :) Jó látni azt az őszinte boldogságot, szeretetet és ragaszkodást... az első szerelem... milyen szép is az, ha beteljesül, ha nem!
Néha azt kezdem érezni a világot szemlélve, hogy ahogy öregszenek az emberek az őszinte érzelmek úgy halnak ki belőlük! Emlékszem régebben mennyit sírtam... Itt vagyok 22 évesen és már vagy 7-8 éve egyetlen könnycsepp sem csordult ki a szemem sarkán! Pedig én aztán nem az az érzéketlen, kőszikla típus vagyok. Érzelmi analfabétákká kezdünk válni! Empátia?! Sokan nem is ismerik már a kifejezést sem, nemhogy az érzést...
Ez van! Én azért hiszek abban, hogy fontosak az élet apró örömei és szeretek örülni mások sikerének és boldogságának! Nekem most épp ezek az apró örömök adtak erőt... És remélem, hogy vannak még mások is, akik képesek és hajlandók észrevenni ezeket az apróságokat!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
csak nem Tulcsi?:) ha igen, az szuper;)
még akkor sem sírtál amikor Parker MVP lett?:) pedig amúgy kell néha..:)
Megjegyzés küldése