Egy "átmulatott" éjjel tanulságai...

Szeretném egyben látni a világ történetét, azt hogy mikor, milyen emberek éltek a Földön. Sajnos erre nincs lehetőségem, de úgy vélem, nem felelőtlen kijelentés az, hogy ennyi beteg embert nem hordott még a hátán ez a bolygó! Csak a magyar társadalom minimum 80%-a lelkisérült és érzelmileg labilis valamilyen formában. Vannak, akik így születtek, vannak akik így szocializálódtak vagy éppen egyáltalán nem kaptak nevelést, vannak akik múltját szörnyű tragédia árnyékolja be és vannak olyanok, mint én, akik nehezen bírják elfogadni, hogy ilyen világban élnek. Mi mindannyian sérültek vagyunk valahol, csak az a kérdés mennyire!
Elég csak elmenni egy szórakozóhelyre, ahol az ember tud ismerkedni, beszélgetni... Tragédia!
Az emberek olyan szinten vágynak a szeretetre és a törődésre, hogy már a legkisebb kedvességben is meg tudják találni boldogságukat. Jó érzés törődni ezekkel az egyénekkel, ugyanakkor rendkívül fárasztó és a legkevésbé sem szórakoztató! Megvan a saját bajom is, mondhatnám. De nincs szívem ezt tenni és nem foglalkozni azokkal, akik szomjaznak a szeretetre...
A régmúlt sebeit feltépő ex-barátnő (nem az enyém), az öngyilkos hajlamú modell-palánta és ugri-bugri barátnője, a kétszínű sznob, a szeretethiányos pultoslány, az agyonhajszolt üzletvezető, a Chivast szopogató építész, a két őrült mixer mindannyian részei voltak a tegnapi estének...
Volt, aki szórakozott, volt, aki dolgozott és volt, aki dolgozott és közben szórakozott!
Repkedő kupakok közepette próbáltuk megkönnyíteni vagy éppen nehezítettük meg egymás életét. Jó volt látni a hálás tekinteteket, fogadni a baráti puszikat és öleléseket! És persze rossz volt látni a fájdalmat... a fájdalmat, amit akarva vagy akaratlanul okoztunk egymásnak! Dehát nincs mese, ezzel járnak az emberi kapcsolatok. Örömök és csalódások tömkelege érhet minket egy ilyen este alatt. De a lényeg mindig a végső mérleg, az, hogy ki milyen szájízzel hagyja el a szórakozóhelyet! Én mosolyogva léptem ki az üvegajtón és indultam a parkoló felé...